Hogyan teremtsünk környezetbarát otthont? Íme 3 konkrét tipp! Trend by otthonmelege.hu - április 27, 20230 A fenntarthatóság elveit szem előtt tartani fontosabb, mint valaha. Földünknek ugyanis rendkívül erős környezeti szennyezéssel kell megbirkóznia, ezért még idejében lépnünk kell, hogy megelőzzük a súlyos természeti katasztrófák kialakulását. Habár elsőre azt gondolhatnánk, hogy egyedül kevesek vagyunk bármit is tenni, de sok kicsi sokra megy alapon mégis érdemes mindent megpróbálni az élhető jövőnk megteremtéséért. 1. Változtassunk a fogyasztási szokásainkon! Első lépésként igyekezzünk minden elektronikus eszközünket csakis a szükséges ideig bekapcsolva tartani. Ne üzemeltessük éjjel-nappal a klímát és a számítógépet sem, hiszen teljesen feleslegesen használjuk a villamosenergiát. Amit csak lehet – még a legkisebb elektromos berendezéseinket is –, kapcsoljunk ki azonnal, ha már nem használjuk azokat. Így nemcsak a környezetünket védjük, hanem a rezsiköltségeket is alaposan lefaraghatjuk. Ennek köszönhetően több marad a családi kasszában, amit akár felújításra vagy egyéb fontos projektekre is költhetünk a környezetbarát háztartás megvalósítása érdekében. 2. Felújításhoz és építkezéshez is válasszunk környezetbarát anyagokat! Ha otthonunkat megfelelően szeretnénk szigetelni, akkor érdemes XPS és EPS polisztirol, illetve kőzet- és üveggyapot mellett dönteni. Ezek az anyagok ugyanis rendkívül hatékony szigetelést biztosítanak, így a nyílászáróinkon soha nem fog süvíteni a szél. Télen kevesebbet kell fűtenünk, nyáron pedig a klímahasználatból vehetünk alaposan vissza. Ha a kertünkbe sátrat vagy éppen jurtát építenénk, akkor pedig a talajcsavarok jelentik a tökéletes megoldást. A talajcsavarokkal történő rögzítés szinte egyáltalán nem igényel földmunkát, így semmilyen szinten nem szennyezi a talajt. Amíg a betonozás során rengeteg cementet kell használni, addig a talajcsavarokat csupán be kell hajtani a földbe, és hosszú távon is stabil rögzítéssel számolhatunk. 3. Fontoljuk meg, mire is van szükségünk igazán! Vásárlás előtt kétszer is gondoljuk meg, hogy valóban fogjuk-e használni az adott terméket. Mellőzzük az impulzusvásárlásokat, hogy minél visszább szorítsuk a hulladéktermelést. Legyen szó elektronikai eszközökről vagy ruházatról, csak azt dobjuk a kosárba, amiről tudjuk, hogy napi szinten használni fogjuk A fenti tippek megfogadásával mi is sokat tehetünk a környezetünkért. Gondoljuk újra a fogyasztási szokásainkat, és igyekezzünk kizárólag környezetbarát anyagokat felhasználni a felújításokhoz és a ház körüli munkákhoz. Tegyünk meg a tőlünk telhetőt a fenntartható és élhető jövő érdekében, hiszen csakis rajtunk múlik a siker! Média partner: DLX MEDIA marketing ügynökség Ez is érdekelhet:Vállalati felelősségvállalás a fenntarthatóság terénMi az a Samsung ökoszisztéma és hogyan könnyítheti meg az életünket?Fémhulladék újrahasznosítás szakszerűenTendenciák, amelyek világszerte elősegítik a coliving terjedését